Építész Tervező Stúdió - Architektus 2000

Háromszög ház

Előző kép

Következő kép

Ezt a megfordított házat egy már beépített ingatlan hátsó kertjébe terveztük, ahol a telken álló főépülettől való elhatárolódás éppoly fontos volt, mint a körbeépített házak között csíkokban beeső napfény becsalogatása a belsőbe. Emiatt kerültek a nappali funkciók a felső szinre és az éjszakaiak az alsóra, az épület pedig a helyére úgy, hogy a már kialakult növényállományt nem bolygatva a háznak elegendő saját kertrésze legyen. Ennek szintjét feltöltéssel magasítottunk meg, hogy a kertkapcsolat egyértelműbb legyen, így a szomszédos terephez is szintben csatlakozunk. A növények között rendelkezésre álló hely adta a ház háromszög alaprajzú formáját, aminek vagánysága a belső kialakítással nem okoz használati vagy bútorozási problémát.